5 elengedhetetlen trükk a baba elaltatásához

Baba alszik

Gyakorló szülők sűrűn hangoztatott mondata, hogy az első évben le kell mondani a nyugodt éjszakákról. A baba sír, nyöszörög, és úgy általában gyakorta ki kel kelni az ágyból hozzá. Tény, hogy gyerekfüggő, de van néhány praktika, amivel szülőként megkönnyíthetjük az éjszakákat. Következzen 5 tanács a nyugodt éjszaka érdekében.

1; A rendszeresség kialakítása

Egy gyermek még nem igazán tudja megkülönböztetni a nappalokat az éjszakáktól, így nem is ismeri a „rendet”. Némi gyakorlással azonban könnyen a tudtára adhatod, hogy az alvás szükséges dolog. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az alvásidő hozzávetőleg minden áldott nap ugyanabban az időben legyen, és ehhez konzekvensen ragaszkodj is.

Persze, mindezt három mondatban leírni sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint végrehajtani. Bármennyire is a szíved szakad meg, igyekezz a rendszerességre törekedni, így később sokkal-sokkal egyszerűbb dolgod lesz.

Ha ugyanis a kicsinél rögzül, hogy a szülők végig mellette vannak, beszélnek hozzá, simogatják, míg el nem alszik, úgy ezt a viselkedést később is el fogja várni.

2; Nyugtató hangok használata

Az egyik ismerős kismama arra lett figyelmes, hogy a csemetéje sokkal rövidebb idő alatt alszik el (és az éjszakai sírások is el-elmaradoznak), amikor a gyerekszobába behallatszik a ventilátor zaja. Érdekes felfedezés, és tudományos alapja is van.

Dr. Janet K. Kennedy, a New-York-i Sleep Doctor alapítója megerősítette, hogy az úgynevezett fehér zajok (halk zümmögés, zúgás, ritmusos kattogás, stb.) segítik az elalvást. Egyrészt a monotónia, másrészt a rendszeresség miatt.

Az interneten számtalan helyen találni letölthető mp3 formátumú fehér zajokat. Kísérletezd ki, hogy gyermekednél melyik válik be.

3; Rövidítsd le az éjszakai etetések számát

Szintén egy kismama számolt be arról, hogy gyermekét kizárólag a szoptatás nyugtatta meg. Végül a szülő már úgy érezte, mintha az egész éjszaka egy hosszúra nyúlt etetési idő lenne. Az anyukának azt javasolta a gyermekorvos, hogy az etetés alatt igyekezzen ébren tartani a kicsit. Félelmetes, de ezt követően kiderült, hogy a gyermek nem is éhes.

Igazolt tény, hogy a 6 hónapos babák 90 százaléka tökéletesen megvan éjszakai etetés nélkül. Konzultálj a gyermekorvossal, és kezdd el apránként visszavenni az etetések számát.

4; A szeparációs szorongás leküzdése

Az egy évesnél kisebb csöppségek nem ismerik fel a dolgok állandóságát. Ha valami kikerül a látókörükből, az a számukra megszűnik létezni a világban. Így, amikor az éjszaka közepén felriad, és nem látja a szülőt – különösen, ha ott volt mellette, amikor elaludt –, azt fogja hinni, hogy anya vagy apa nem létezik többé.

A „kukucs” játék tökéletes eszköz arra, hogy rögzítsd a gyermek tudatában: az emberek és a tárgyak nem szűnnek meg létezni azért, mert éppen nem látja őket. Ha az éjszaka közepén a kicsi felriad és sírni kezd, vedd fel egy-két percig, és nyugtasd meg, majd köszönj el tőle. Így érzékelni fogja, hogy ott vagy a közelben, biztonságban van, nincs mitől félnie.

5; Alvási napló vezetése

Rutinos anyukák számára nem ismeretlen fogalom a baba alvási napló. Ebből ugyanis nem csak a szundival töltött órák száma, de egy szépen megrajzolt statisztikában az alvási szokások is kirajzolódnak. Figyeld a számokat és próbálj azokhoz igazodni, egy rendszert kiépíteni.

A legjobb tanítómester a tapasztalás. Ha megismered és alakítod a gyermek szokásait, ha nem ér felkészületlenül egy éjszakai felsírás, akkor a biztos tudás végeredményben a te éjszakai pihenésedet is szolgálja.

Vélemény, hozzászólás?